Mit várnak a háziorvosok a választásoktól?

forrás: Praxismenedzsment, medicalonline.hu, Köbli Anikó

Bár a háziorvosok hosszú évek óta másról sem hallanak, mint az alapellátás prioritásáról, a praxisokban dolgozók csak alig érzik ezt a kitüntetett figyelmet. Finanszírozásuk valóban sokat emelkedett, vallják, de úgy tartják, számos dologban változásra lenne még szükség. A Praxismenedzsment körképében arra kereste a választ, mire számítanak, mit várnak a háziorvosok a 2018-as választásokat követően. Azaz, mihez nyúlnának hozzá szakmájuk érdekében?

Az eltelt időszakban a korábbiakhoz képest történt elmozdulás – szögezi le a beszélgetés legelején dr. Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke. Az alapellátási törvényt 2015-ben megalkották, ami komoly lépést jelent; igaz – a törzskartonról szólót leszámítva –mindmáig nem készültek el hozzá a szükséges végrehajtási rendeletek. Ennek magyarázata Selmeczi Kamill szerint talán az lehet, hogy az azokban foglaltakhoz forrást is kellett volna biztosítani a háziorvosoknak.

Az alapellátás jövedelemszintjének emelését fontos lenne folytatni, az utóbbi időszakban ugyanis jelentősen kinyílt az olló a kórházi szakorvosok javára, a háziorvosok kárára. A különbség ma több százezer forint bruttóban: míg egy kezdő szakorvos 450 ezret is megkeres, egy magasabb létszámú praxisból is legfeljebb 400 ezer forint fizetést lehet kigazdálkodni bérként bruttóban, itt azonban nem kezdő, hanem jó 30 éve a pályán lévő orvosról van szó.

Annak idején, az alapellátási törvényt megelőző koncepcióban komoly előmeneteli lehetőséget vázoltak fel, ebből azonban nem lett semmi – emlékeztet Selmeczi Kamill, aki pozitív diszkriminációt sürget a háziorvosok javadalmazására. Mint jelzi, egy átlagos praxis bevétele ma kb. egymillió forint, ám ebből kell mindent fizetni, a rezsit éppúgy, mint a nővér bérét – ez a fő akadálya az üres praxisok betöltésének. Ezért nem vállalják a fiatalok, hogy messze a várostól, 250-300 ezer forintért vállaljanak munkát; hiába ígérnek nekik egyszeri nagyobb összeget, ha a praxis folyamatos működtetéséhez nincsenek meg a kellő feltételek. Ezért alacsony a rezidensek száma, mondja, s a helyzeten az sem segít, hogy évekkel ezelőtt szó volt arról, hogy a háziorvosok használhatnák többi szakvizsgájukat is. Mint Selmeczi mondja, ennek időbeli korlátja is van. Ahhoz, hogy valaki ötévente megújítsa a szakvizsgáit, kórházi gyakorlatot is végeznie kell, márpedig a helyettesítése addig nehezen megoldható. A megoldás a licencvizsgák rendszere lett volna, vallja, de „ezt sem vitték végig”. Hasznos lenne, ha valaki használhatná pl. UH-ra, diagnosztikára vonatkozó vizsgáját, de ez nem kivitelezhető, ha egy rendelésen közben 100 beteget kell ellátni…

Ugyancsak nem sikerült jól megoldani a várólisták kérdését, mondja Selmeczi Kamill, mert bár jogszabályi kötelezettség, hogy a rendelésből egy bizonyos hányadot előjegyzett betegek ellátására kell fordítani, csakhogy ők nemegyszer összetorlódnak az aznap spontán érkező betegekkel. A megoldás az lenne, ha a biztosító kikötné, hogy mennyi előjegyzett és mennyi rendes beteg ellátását finanszírozza egy-egy alkalommal, vallja a FAKOOSZ elnöke.

Arra a felvetésre, hogy az áldatlan sürgősségi ellátási állapotokért sokak szerint a háziorvosok is felelősek, akik nemegyszer feleslegesen is odaküldik a pácienseket, Selmeczi Kamill azt mondja, rendezni kellene ezt a kérdést is, mert „egyelőre rossz pozícióban van”, miként nem rendezték a háziorvosi ügyeletek kérdését sem. Jó lenne, ha a háziorvosi ügyeletek ambulanciái a sürgősségi ellátóhelyek közelében lennének, az sem lenne baj, ha egy helyen, de az luxus, hogy a háziorvos 30 km-re menjen ki a házhoz beutalót vagy mentőutalványt írni, vélekedik az elnök, aki szerint az egyik legnagyobb gondjuk jó 16 éve elvarratlan probléma: a praxisjog adásvétele.

Jelenleg jogbizonytalanság van – a rendszerből távozó háziorvosok kárára. Ma, ha valaki nyugdíjba vonulna, eladná a praxisát, kórházba menne dolgozni vagy egyszerűen praxist váltana, elveszik a praxis értéke. Mára ugyanis „sporttá vált”, hogy a kollégák akarnak praxist, de nem akarnak érte fizetni, és a milliónyi kiskapu megtalálásában sokszor a polgármesteri hivatal és az ÁNTSZ is segít… Selmeczi Kamill leszögezi: ma elvileg két jogon lehetne valaki praxisban – alanyi jogon praxisjogot szerezve (ezt anno még az orvosi kamara adta ki), vagy vásárlás útján, adásvételi szerződéssel. Csakhogy sokan dolgoznak úgy praxisban, hogy egyik sincs nekik, kijátszották a nyugdíjba vonulót, aki nem kapott „végkielégítést”.

A kiskapuk megszüntetése mellett alapvető a szakma presztízsének visszaállítása, felemelése legalább a szakorvosi szintre – hangsúlyozza még egyszer az elnök, aki véget vetne a kollégák közötti negatív megjegyzéseknek, sanda megnyilatkozásoknak is. Az orvosi etikának kellene jól működnie, amihez – bár sokan a kötelező kamarai tagságot is vitatják – Selmeczi szerint a kamara szerepének növelésére is szükség lenne.

 

A már említett problémáknál is tovább megy dr. Rurik Imre, a Debreceni Egyetem tanára, a Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék vezetője, aki lapunknak úgy fogalmazott: a választásokat követően az lenne a legfontosabb, hogy az egészségügy megfelelő figyelmet kapjon a kormányzati munkában. Az alapellátás benne van ugyan az egészségügyi kormányzat látóterében és még mindig az egyik legjobban teljesítő eleme a hazai egészségügynek, a benne dolgozók tavaly óta azonban megint öregedtek egy évet és nagyon kevés a belépő fiatal. Mindegyik egyetemen igaz, hogy a friss szakorvosok nem akarnak önálló praxist, inkább helyettesítenek, mert az idősebbek meg tudják ezt fizetni a kétségkívül nagyobb finanszírozásból, de kilépni nem tudnak a rendszerből. A változáshoz rendszerszinten kellene hozzányúlni, ami alapvetően pénz és világos koncepció kérdése. Komoly probléma az is, hogy alig van jól felkészült nővér, hangsúlyozza a professzor, aki ugyanakkor illúziónak gondolja azt, hogy az áprilisi választásokat követően, akár decemberre megoldódhat minden. A helyzet rendezéséhez nemcsak kimunkált koncepció kell, hanem politikai támogatottság, azaz megfelelő súlyú egészségügyi vezetés. Utoljára a rendszerváltozást követő első koalíciós kormányban Surján László KDNP-s népjóléti miniszternek volt kellő súlya; nem is véletlen, hogy akkoriban kezdődött az egészségügy, s benne az egykori körzeti orvoslás átalakítása. Egy későbbi koalíciós kormány (MSZP‒SZDSZ) már nem vitte végig a kisebbik partner sok jó elemet tartalmazó, de kidolgozatlan és rosszul kommunikált reformját. A koncepció nagyon hiányzik, ma csupán ötletelés van, a döntések előkészítésébe nem vonják bele a szakmai szervezeteket (szakmai kollégiumi tanácsok, Magyar Orvosi Kamara), ismétli meg Rurik Imre utalva arra a nagyon megalázó helyzetre is, hogy miközben kevés a szakember, a nyugdíjas korú egészségügyi dolgozóknak kuncsorogniuk kell, hogy tovább dolgozhassanak.

Voltak látványos béremelések, ismeri el a tanszékvezető, ami sokat segített, de „a bértábla szélessége szűkült”, „nem differenciál a gyakorlattal eltöltött évek alapján”, ami továbbra sem tartja itthon a fiatalokat. Az alapellátásban is szembe kell nézni a mai humánerőforrás-helyzettel, vonzóvá kell tenni a pályát. Sok pénzre és kiszámítható életpályára van szükség, támogatni kell a csoportpraxisokat és újabb, kidolgozásra váró szervezeti konstrukciókat, de nem lehet azokat kötelezővé tenni; „van helyük, de nem mindenütt”. Világosan kell definiálni a háziorvosok szakmai kompetenciáját,csökkenteni adminisztratív terheiket, beleértve a kidolgozatlan Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér rendelést lassító bevezetését is.

S hogy mit kellene még tenni annak érdekében, hogy javuljanak a háziorvosok életérzései? Dr. Szeszák Ferenc berettyóújfalui háziorvos ugyancsak elismeri, hogy volt a területen elmozdulás, évente megkapták a 130 ezer forintos finanszírozásemelést, de „miért nem lehet ez automatikus? Miért nem lehet úgy adni, hogy ne okozzon keserű szájízt, mert rezsitámogatásnak hívják”? Így az az ember érzése, hogy bármikor visszavonható – magyarázza a háziorvos, aki egy 17 ezres kisvárosban ma mintegy 2100 személy ellátásáért felel. Azt mondja, duplájára kellene emelni a finanszírozást, hogy a szakorvosokkal megegyező bért kaphassanak annak érdekében, hogy „ne előbb kopjanak ki az idősebbek a rendszerből, mint ahogyan a fiatalok háziorvosok szeretnének lenni”.

Szeszák Ferenc mindezeken túl két nagy gondot lát a rendszer működésében, s ha tehetné, javasolná is azok rendezését. Az egyik az ingyenesség kérdése. A beteg tíz gyógyszert tíz különböző időpontban írat fel, nemegyszer elhagyja a beutalót… A 300 forintos vizitdíj idején nem volt jellemző a felesleges orvoshoz fordulás – magyarázza, azt is jelezve,megszüntetné a betegek szabad orvosválasztását. Mindenkinek a lakóhelye szerint illetékes háziorvoshoz kellene tartoznia, vélekedik, és akkor szerinte az orvos merne nemet mondani a betegek korlátlan kéréseire, ha úgy tetszik, utasításaira, hogy pl. elmennének egy hét táppénzre, kérnek még egy ultrahang-beutalót… Így tudnék rendet tartani, és sok pénzt megtakarítani a finanszírozónak – fogalmaz, hangsúlyozva: a másik orvoshoz fordulást természetesen biztosítani kell, de csak térítés ellenében.

Dolgoztam a Kenézy kórházban szakorvosként, vezető szakorvosként ügyeltem is. Rossz véleményem volt a háziorvos kollégákról, azt gondoltam, sokszor felelőtlenül küldik be a betegeket. Ma már egy alapellátó szemüvegén át nézve a rendszert, látom, hogy akár egy év is eltelhet, mire kivizsgálok egy fejfájós beteget, ami a fájdalom mellett nem megengedhető; meg is változott a véleményem – mondja. A teljesítményvolumen-korlát bevezetése óta olyan hosszúra nyúltak az előjegyzések, hogy a hagyományos értelemben vett működésünk lehetetlenné vált. Ebből ered az SBO-k és a háziorvosi kar között a legutóbbi időben kialakult ellentét is, amitől a média is hangossá vált.

A háziorvos alapvetően az adminisztrációs terhektől szabadítaná meg kollégáit, nem titkolva azt sem, a szakorvosi javaslatra felírható gyógyszerelésen is változtatna. Kicsinek tartja azt a különbséget, amivel a betegek a támogatott orvosságokhoz nem támogatott formában juthatnak hozzá, ráadásul ez a rendszer foglalja a helyet a valóban betegek elől a szakrendelőben és a praxisban is. Példának saját nagyanyját hozza fel, aki 93-tól 103 éves koráig fekvőbeteg volt otthonában. Ezen idő alatt ötször kellett volna a mozgásképtelen embert a városba utaztatni annak érdekében, hogy a szakorvos a vizsgálatot követően javaslatot adhasson a háziorvosnak, hogy az kedvezményes áron írhasson fel neki pelenkát…

Nem írhatok görbe botot, decubitus elleni matracot sem, folytatja a sort Szeszák doktor, aki szerint az igazi betegek így nem férnek be a szakrendelésekre. Hivatalnokká váltunk, azok az emberek vagyunk, akiknek van pecsétjük – így beülhetnénk akár a kormányhivatalokba is –, fogalmaz a háziorvos, még néhány „érdekességet” felemlítve. Az egyik a szociális étkeztetés, amelyhez érthetetlen módon szükség van a háziorvosra, a másik az ápolási díj, amiről ugyan bizottság dönt, de neki igazolnia kell, hogy a páciensnek megvan ez a papírja…

forrás: Praxismenedzsment, medicalonline.hu, Köbli Anikó
 

 

Jancsek Árpád

Én vagyok a haziorvosinfo.hu oldal adminja. :-) Az oldalt magánszemélyként azért hoztam létre, hogy a háziorvosoknak, az asszisztenseknek és mindenkinek könnyebb legyen a rendelőben és a betegellátásban felmerülő informatikai követelmények megismerése és teljesítése. Informatikus vagyok, főként (házi)orvosi rendelőkben és kisebb cégeknél végzek eseti és/vagy rendszeres helyszíni (Budapest, Pest megye) informatikai feladatokat, számítógép és szerver felügyeletet, karbantartást. Bővebb információ: https://jvgtech.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük