TUDNIVALÓK A SÚLYOS FOGYATÉKOSSÁGOT OKOZÓ BETEGSÉGEK ADÓKEDVEZMÉNY IGAZOLÁSÁRÓL

Várótermi kifüggesztésre javasolt ismertető (a nyomtatható változatot lásd lent a forrásmegjelölésben):

A kedvezmény igénybevételét szabályozó jogszabályok:
49/2009. (XII. 29.) EüM rendelet a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről
Fenti jogszabályok alapján elmondható, hogy:

  • a kedvezmény igénybevételéhez a Kormányrendelet mellékletében szereplő betegségek valamelyikével kell rendelkeznie a betegnek
  • az adott betegség kapcsán meg kell állapítani, hogy az végleges, vagy ideiglenes-e, ennek megállapítására kórházi szakorvos jogosult csak, azaz nem elegendő egy
    ambuláns lap amin szerepel az adott diagnózis, szükséges a szakorvos nyilatkozata is az állapot végleges voltáról
  • az igazolást kiállíthatja a kórházi szakorvos, vagy a háziorvos (feltéve hogy a szakorvos nyilatkozott a leleten az állapot véglegességét illetően)
  • amennyiben az állapotot ideiglenesnek véleményezte, az igazolás kiállítására csak a szakorvos jogosult
  • a kardiológiai betegségkódok esetén a szakorvosnak egyértelműen nyilatkoznia kell a betegség NYHA stádiumát illetően
  • az adókedvezmény igénybevételéhez nem szükséges fenti igazolás annak, akinél a fogyatékossági támogatásra való jogosultság határozatban megállapításra került

    Illusztráció, forrás: semmelweis.hu

Tehát fentiek alapján csak abban az esetben jelentkezzenek a háziorvosuknál, ha rendelkeznek a kedvezményre jogosító betegséggel, annak végleges voltáról (kardiológiai betegség esetén NYHA besorolásáról is) szakorvosuk igazolást állított ki, vagy egyértelműen nyilatkozott az ambuláns lapon, zárójelentésen. Illetve nem szükséges a háziorvosi igazolásért sorbaállnia annak, akinek határozata van fogyatékossági támogatásra való jogosultságról.

Az igazolás háziorvos általi kiállításához szükséges a beteg személyi igazolványa és adókártyája, az igazolás kiállítása 2 példányban történik. Az egyik a beteg példánya, a másik alapján a háziorvosnak évente jelentési kötelezettsége van az adóhatóság irányába, hogy kinek állított ki és milyen tartalmú igazolást. Az adóhatóság ezek alapján egyértelműen vissza tudja keresni egy ellenőrzés során a kedvezményre való jogosultságot. Amennyiben a jogosultság kiállítása nem a jogszabályokban megfelelően történt meg, úgy az adóhatóság kezdeményezésére a kedvezményre való jogosultságot igazoló orvos anyagi felelősségrevonása kezdeményezhető.

Köszönjük együttműködését!

Forrás: salis.hu , Dr. Soós Zoltán háziorvos

Jancsek Árpád

Én vagyok a haziorvosinfo.hu oldal adminja. :-) Az oldalt magánszemélyként azért hoztam létre, hogy a háziorvosoknak, az asszisztenseknek és mindenkinek könnyebb legyen a rendelőben és a betegellátásban felmerülő informatikai követelmények megismerése és teljesítése. Informatikus vagyok, főként (házi)orvosi rendelőkben és kisebb cégeknél végzek eseti és/vagy rendszeres helyszíni (Budapest, Pest megye) informatikai feladatokat, számítógép és szerver felügyeletet, karbantartást. Bővebb információ: https://jvgtech.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük