Megmarad a telefonos gyógyszerfelírás lehetősége

Budapest, 2020. augusztus 29., szombat (MTI) – A gyógyszerfelírás továbbra is elintézhető lesz telefonon – közölte Facebook-oldalán az emberi erőforrások minisztere szombaton.

illusztráció
illusztráció

Kásler Miklós azt írta: a járványügyi veszélyhelyzet elmúltával az egészségügyi kormányzat tervei szerint ez a rendkívüli intézkedés megszűnt volna szeptembertől. A koronavírus-járvány azonban felülírta az előzetes számításokat, így az emberek kéréseit is meghallgatva, a gyakorlat megőrzése mellett határoztunk – fogalmazott.
A miniszter jogszabály-változtatásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy az orvosok és betegek biztonságát a járványhelyzetben is támogató telefonon történő gyógyszerfelírás a továbbiakban is elérhető maradjon.
A járványveszély nem múlt el, a vírus itt van közöttünk – hangsúlyozta Kásler Miklós, hozzátéve: továbbra is indokolt a fegyelmezettség és az ajánlások betartása.