Előzmény: Az eRecept kiváltása az MGYK által ajánlott betegtájékoztató
Forrás: Magyar Gyógyszerészi Kamara
“Az elmúlt napokban a Kamara honlapján két tájékoztatót is közzétettünk. Az egyik „címzése szerint” a betegeknek szólt, és ehhez kapcsolódóan egy szórólapot is készítettünk, a másik pedig a gyógyszerészeknek. A betegeknek szóló tájékoztató kapcsán több észrevételt is kaptunk, ezért fontosnak tartjuk ezek tisztázását.
A „Tájékoztató betegeinknek” c. anyag elkészítését az indokolta, hogy január 1-től
- csak akkor kötelező a gyógyszert eRecepten rendelő orvosnak papír alapú felírási igazolást adni, ha a beteg azt kéri,
- az eredeti ütemezéstől eltérően a papír alapú felírási igazolást továbbra is NEAK vényen kell kiadni, ami alapján csak megfelelő alaki kellékek megléte esetén adható ki ez alapján gyógyszer, továbbá
- törvényi rendelkezés lehetővé teszi a meghatalmazással történő gyógyszerkiváltást,
azonban a Kamarához eljutott hírek szerint
- a betegeknek az orvosuk számos esetben kérésre sem adott papír alapú felírási igazolást, illetve
- olyan tájékoztatót kaptak a betegek (a legnagyobb vényíró rendszergazdával kapcsolatban álló orvosoktól e mailen), amely a felírási igazolással szemben támasztott előírásoknak nem felel meg, így arra gyógyszer nem adható ki, és
- tovább bonyolította a helyzetet, hogy a meghatalmazás rendszere a vonatkozó rendeleti szintű szabályozásra várva még nem indulhatott el.
A tájékoztató elsődleges célja a gyógyszerészek segítése a betegekkel folytatott kommunikációban, illetve a betegek segítése az orvosukkal történő egyeztetés során. Mindezekre tekintettel
- nem jeleztük külön, hogy a 14 éven aluliaknak írt gyógyszerek esetén továbbra is kötelező a felírási igazolás adása (ilyen jellegű problémára vonatkozó jelzést kollégáinktól nem kaptunk),
- nem törekedtünk a teljességre, amikor nem soroltuk fel a szabályszerű felírási igazolás valamennyi alaki és tartalmi kellékét, és
- arra sem tértünk ki, hogy a meghatalmazás rendszere még nem indulhatott el.
Az elmúlt héten az EESZT vezetőinek közreműködésével sikerült megállapodnunk a legnagyobb orvosi vényíró program rendszergazdájának vezetőjével, hogy a betegeknek szánt tájékoztatójukon olyan változtatást hajtsanak végre, hogy az ne legyen e felírási igazolásként értelmezhető (mert eFIG adására jogszabály még nem nyújt lehetőséget) és egyértelmű legyen az is, hogy nem használható a papír alapú felírási igazolás helyett sem.
Kérem a tisztelt gyógyszerészeket, hogy mindezeket a betegekkel való
konzultáció során legyenek szívesek figyelembe venni.
Budapest, 2020. január 12.
Dr. Hankó Zoltán
elnök”