Állami felügyelet alá helyeznék a háziorvosokat

Fotó: Jancsek Árpád

Forrás: index.hu

A háziorvosi rendszer átfogó átalakítására készül a kormány. Központosítanák a háziorvosok, a védőnők, az alapellátó fogorvosok szakmai irányítását és felügyeletét is – olvasható a Népszava birtokába került előterjesztésben.

Fotó: Jancsek Árpád

A lap szerint az alapellátás új országos központot kapna, valamint valamennyi járásban létrehoznák az úgynevezett állami fenntartású és irányítású egészségügyi központokat. Ezekben az új egészségházakban alap- és a szakellátó orvosokat is elérhetne a lakosság. A tervek szerint a területen dolgozó háziorvosok, ha van egyéb szakvizsgájuk is, azt itt szakorvosként hasznosíthatnák.

A most tervezett Járási Egészségügyi Központokkal kapcsolatban több szakértő is azt állította a Népszavának: ha ezeket létrehozzák, akkor megkezdődhet az alapellátás államosításának előkészítése.

A kormányzati javaslat újraszervezné az alapellátási ügyeletet is. Így például az Országos Mentőszolgálattal közös diszpécserrel működtetnék a háziorvosi ügyeleteket is. Szigorúan lehatárolnák a háziorvosok által még ellátható, illetve a sürgősségi ellátás körébe tartozó feladatokat.

 

 

 

Forrás: index.hu