Előrehozzák az egészségügyi szakdolgozók novemberi béremelését

forrás: MTI

Budapest, 2018. január 24., szerda (MTI) – Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, budapesti sajtótájékoztatón, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.

Balog Zoltán a találkozó után közölte, a tárgyalások eredményeként módosították azt a bérmegállapodást, amelyben korábban megállapodtak. Ennek a lépésnek két oka volt – mondta -, az egyik, hogy az ország gazdasági teljesítménye lehetővé teszi ezt, a másik pedig, hogy ezzel a lépéssel is szeretnék elismerni az egészségügyben dolgozók munkáját.
A miniszter emlékeztetett, hogy a 2016 nyarán állapodott meg a kormány és a reprezentatív szakszervezetek a többlépcsős egészségügyi szakdolgozói, illetve orvosi bérfejlesztésről.
Így 2016 szeptemberében az orvosoknak bruttó 107 ezer forinttal, míg tavaly novemberben további bruttó 100 ezer forinttal emelkedett az alapbére, a rezidensek bére tavaly novemberben 50 ezer forinttal emelkedett. A szakdolgozók alapbére 2016 őszétől átlagosan 26,5 százalékkal nőtt, tavaly novemberben 12 százalékkal. 

A következő lépcső idén novembertől lett volna esedékes egy 8 százalékos emeléssel, ezt hozta most előre a kormány – emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy a jövő év novemberében további 8 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók.
Az előrehozott béremeléssel így 2016 szeptembere és 2018 januárja közötti időszakban a szakdolgozói átlagbérek 53 százalékkal emelkedtek. Kiemelte, hogy a mentődolgozók idén januártól külön is kaptak 10 százalékos béremelésüket, és rájuk is vonatkozik az előrehozott 8 százalékos szakdolgozói béremelés. 
Balog Zoltán példaként elmondta, egy 4-6 éves munkaviszonnyal, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakápoló alapbére a 2016 januári 268 607 forinthoz képest most 382 354 forintra emelkedik, a következő béremeléssel pedig 412 900 forint lesz.

Balog Zoltán elmondta, a mostani döntés 80 ezer szakdolgozót érint, költségvetési vonzata 19 milliárd forint. Kiemelte, a munkavállalók február 20-án, bérkülönbözet formájában fogják megkapni az emelést, majd márciustól már az emelt alapbért utalják számukra.

Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, “a legnagyobb eredményt” érték el, a kormány megértette azokat az érveket, amelyeket felsorakoztattak a tárgyalások során.
A szakszervezeti vezető elmondta, a bérmegállapodás módosítására azért volt szükség, mert az amúgy örvendetes 2017-es és idei minimálbér- és a garantált bérminimum emelkedés miatt a korábban kialkudott bértáblában szereplő összegek “összecsúsztak”.
A sztrájktárgyalások tovább folytatódnak a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között – mondta Cser Ágnes, többek között az egészségügyben műszaki-gazdasági területen dolgozók bérfejlesztéséről, a munkaruháról, a védőnők helyzetéről és a szakdolgozók fogászati ellátásáról. 
Kifejtette: “még az út elején tartunk”, hiszen a szakszervezetek célja továbbra is az, hogy az egészségügyi bérek elérjék az európai uniós átlagkereset 75 százalékát. “Ezt a hatalmas szakadékot kell most nekünk lépésről lépésre kitölteni”, és utolérni a V4-eket – emelte ki Cser Ágnes.
Azzal kapcsolatban, hogy a napokban bérkövetelési igénnyel állt elő a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ), Balog Zoltán miniszter azt válaszolta, a kormány a reprezentatív szakszervezetekkel tárgyal, és bízik abban, hogy az általuk kivívott megállapodás világos üzenet mindenki számára.
Cser Ágnes ehhez hozzátette: a FESZ minden követelése szerepel az MSZ EDDSZ sztrájkköveteléseiben, így a FESZ-nek csak örülnie kell az elért eredményeknek.

Az egészségügyi területen dolgozók átlagkeresete Magyarországon, 2002-2016

forrás: MTI

Jancsek Árpád

Én vagyok a haziorvosinfo.hu oldal adminja. :-) Az oldalt azért hoztam létre, hogy a háziorvosoknak, az asszisztenseknek és mindenkinek könnyebb legyen a rendelőben és a betegellátásban felmerülő informatikai követelmények megismerése és teljesítése. Informatikus vagyok, főként (házi)orvosi rendelőkben és kisebb cégeknél végzek rendszeres helyszíni (Budapest, Pest megye), vagy távoli eléréses (Magyarország) informatikai feladatokat, számítógép és szerver felügyeletet, karbantartást. A rendelőkben már nem elég az általános hardveres/szoftveres ismeret, hanem az egészségügyi informatikai követelményekkel, orvosi szoftverekkel is tisztában kell lenni. Így van ez mostanában például az EESZT-vel, E-recepttel is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.