Forrás: NEAK
Az Európai Unió és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága által, 2020.
december 24-én aláírt Kereskedelmi és Együttműködési Megállapodásnak a
„Jegyzőkönyv a szociális biztonsági koordinációról” címet viselő részében foglalt
rendelkezések a 883/2004/EK rendeletet szabályaival koherensek.
Ez a gyakorlatban azt jelenti a NEAK és a magyar szerződött egészségügyi szolgáltatók
számára, hogy a brit illetékes hatóságok által kibocsájtott GHIC elnevezésű ill.
részlegesen módosult EHIC kártyát továbbra is ugyanazokat a jogosultságokat
biztosítják a brit biztosítottaknak, mint a Brexit előtt.
Az új típusú EHIC/GHIC kártyák brit biztosítottak esetében továbbra is 5 évre kerülnek
kiállításra, kivéve a felsőoktatásban tanulókat, akik tanulmányaik idejére kapják meg a
kártyát. A Brexit előtt kiállított, régi formátumú EU Kártyák a rajtuk szereplő lejárati
dátumig érvényesek.
Az alábbiakban ismertetjük a jelenleg forgalomban lévő brit új és régi típusú EHIC/GHIC
kártyákat, amely alapján a brit biztosítottak átmeneti magyarországi tartózkodásuk
idején az orvosilag szükséges, nem tervezett és nem előre egyeztetett orvosilag
szükséges ellátásokat igénybe vehetik. Az orvosi szükségesség megítélése minden
esetben a beteget ellátó orvos szakmai kompetenciája, amely döntés során figyelembe
kell venni az átmeneti tartózkodás tervezett időtartamát, és hogy a
beavatkozás/kezelés halasztása a biztosítás hely szerinti országba okozhat-e
állapotromlást a betegnél.
Brexit előtt kiadott, régi formátumú, még érvényes EHIC

Brexit után ún. „polgári jogi szerződés” alapján kiadott EHIC
Az egyik új típusú EHIC kártyán szerepel két helyen a CRA rövidítés, amely a „Citizens’
rights agreement” azaz polgári jogi szerződésre utal, és azon személyek részére adják
ki, akik a Brexitet követő kilépési megállapodás hatálya alá tartoztak. A kártyán két
helyen elhelyezett CRA rövidítés kizárólag az Egyesült Királyság hatóságai számára bír
jelentéssel, a kártya magyarországi elfogadhatóságát nem befolyásolja.

Brexit után ún. „polgári jogi szerződés” alapján kiadott EHIC hallgatóknak
A másik új típusú EHIC kártyán szerepel egy helyen a CRA rövidítés, amely a „Citizens’
rights agreement” azaz polgári jogi szerződésre utal, és a 6. pontban a biztosítási szám
után szerepel egy országkód, ahol a hallgató UK-n kívül tanul. A kártyán elhelyezett CRA
rövidítés és országkód a 6. pontban kizárólag az Egyesült Királyság hatóságai számára
bír jelentéssel, a kártya magyarországi elfogadhatóságát nem befolyásolja.

Brexit után kiadott új brit GHIC (Global Health Insurance Card)
Az új típusú brit GHIC kártya adattartalma megegyezik a korábbi és a többi tagállam
által alkalmazott EHIC kártya adattartalmával. A kártya formátuma annyiban változott,
hogy az EU zászlója helyett UK zászló került a kártyára.

A fenti típusú kártyák – amennyiben érvényes, lejárati időn belüli – érvényesek a
magyar közfinanszírozott szolgáltatóknál és más EGT tagállamok EU Kártyáival azonos elbírálás alá esnek; az ellátási esetek „E”-térítési kategóriában jelentendők.