5 millió 897 ezer a beoltott, 294 az új fertőzött, elhunyt 16 beteg
2021. október 05. – 08:55 koronavirus.gov.hu
A beoltottak száma 5 897 432, közülük 5 661 324 fő már a második oltását is megkapta, 816 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 294 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 825 170 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 16 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 246 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 786 883 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 8 041 főre emelkedett. 585 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 86-an vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.
A koronavírus delta variánsa miatt több országban és hazánkban is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már van vakcina és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt. Annak sem késő, aki még nem vett fel az oltást. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.



Tegnap óta elhunytak
Sorszám | Nem | Kor | Alapbetegségek |
---|---|---|---|
30246 | Nő | 86 | magasvérnyomás-betegség, pitvarfibrilláció, szívbetegség, agyi infarktus, veseelégtelenség |
30245 | Férfi | 76 | magasvérnyomás-betegség, érszűkület |
30244 | Férfi | 60 | daganatos megbetegedés, magasvérnyomás-betegség |
30243 | Férfi | 82 | iszkémiás szívbetegség, demencia, agyi infarktus |
30242 | Férfi | 71 | idült krónikus májelégtelenség |
30241 | Férfi | 67 | magasvérnyomás-betegség, pitrvafibrilláció, stroke, epilepszia, cukorbetegség |
30240 | Nő | 85 | magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség |
30239 | Férfi | 74 | magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség |
30238 | Nő | 65 | magasvérnyomás-betegség, tüdőbetegség |
30237 | Férfi | 76 | agyi vérömleny |
30236 | Férfi | 49 | magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, tüdőbetegség, szív és érrendszeri betegség |
30235 | Férfi | 89 | cukorbetegség, tüdőbetegség, pitvarfibrilláció |
30234 | Nő | 82 | magasvérnyomás-betegség, pitvarfibrilláció, májelégtelenség, csontritkulás |
30233 | Nő | 76 | cukorbetegség, magasvérnyomás-betegség, májbetegség |
30232 | Férfi | 66 | cukorbetegség, elhízás |
30231 | Férfi | 48 | daganatos megbetegedés, kóros elhízás, cukorbetegség |
Az előző nap adatai: 2021.10.04. hétfői koronavírus adatok