Az idén is lehet szavazni az év háziorvosára a Kárpát-medencében

Budapest, 2018. január 8., hétfő (MTI) – Az év praxisa a Kárpát-medencében elnevezéssel az idén is pályázatot hirdetett a magyarországi, illetve a határon túli magyar háziorvosok, illetve elsősorban az őket ajánló betegek számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma – közölte a tárca országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A nyolcadik éve meghirdetett pályázathoz kapcsolódó evpraxisa.hu című honlapon a betegek ajánlhatják háziorvosukat, majd szavazhatnak is a zsűri által kiválasztott tíz magyarországi és tíz határon túli háziorvosra – közölte Szentes Tamás.
Hangsúlyozta, hogy a pályázat annál is inkább fontos az államtitkárság számára, mert az alapellátás a betegek első találkozási pontja az egészségüggyel, és ha az jól működik, hatékonyabbá válhat a teljes egészségügyi ellátás.
Az emberek egészségének megőrzése érdekében alapvető a bizalmi kapcsolat kialakulása a betegek és a háziorvosok között, hiszen ők ismerik leginkább pácienseik kórtörténetét és életvitelét – mondta. Ugyanakkor az elmúlt években jelentősen nőtt a háziorvosokra nehezedő teher, ezért a pályázat révén is erősíteni kívánják az orvosok és az őket segítő nővérek presztízsét, megbecsültségét – fűzte hozzá.
A helyettes államtitkár lényegesnek nevezte, hogy a határon túli nemzetrészekre is kiterjed a pályázat, mert a magyar kormány fontosnak tartja a határon túl dolgozó orvosok megbecsülését is. Annál is inkább, mert csak egészséges nemzetnek lehet jövője – mondta Szentes Tamás.

B. Király Györgyi, a projekt vezetője közölte: a betegek május 10-ig ajánlhatják egy rövid történet megírásával a háziorvosukat.
Az írások alapján az Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár vezette tíztagú zsűri kiválasztja azt a tíz-tíz magyarországi, illetve határon túli háziorvost, akikre szavazhatnak a betegek, május 20-tól június 2-ig. A nyertes háziorvosok az erkölcsi megbecsülésen túl értékes orvosdiagnosztikai eszközöket vehetnek át a pályázatot támogató cégek felajánlásának köszönhetően – ismertette a pályázat menetét a projektvezető.
Az elmúlt évben 90 ezren szavaztak a háziorvosokra, és egy-egy orvos támogatása ügyében komoly közösségi összefogás alakult ki – mondta B. Király Györgyi.

Jancsek Árpád

Én vagyok a haziorvosinfo.hu oldal adminja. :-) Az oldalt magánszemélyként azért hoztam létre, hogy a háziorvosoknak, az asszisztenseknek és mindenkinek könnyebb legyen a rendelőben és a betegellátásban felmerülő informatikai követelmények megismerése és teljesítése. Informatikus vagyok, főként (házi)orvosi rendelőkben és kisebb cégeknél végzek eseti és/vagy rendszeres helyszíni (Budapest, Pest megye) informatikai feladatokat, számítógép és szerver felügyeletet, karbantartást. Bővebb információ: https://jvgtech.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.